szeptember
10
2019

Múlt hétvégén került megrendezésre a FanX Salt Lake Comic Convention rajongói rendezvény, melyet a Utah állambeli Salt Lake City-ben rendeztek meg. A három napos rendezvényen Tom két nap is hivatalos volt, szeptember 6-án rengeteg rajongó készíthetett közös képet és kérhetett autogramot kedvencétől. Szeptember 7-én Tom a nagyszínpadon is hivatalos volt. Sajnos eddig kevés hivatalos kép jelent meg a panelről, lentebb a kisképekre kattintva elérhetitek őket a galériában:

ED5R6M1UUAAMZJ7.jpgED6Jhb6UEAAfceE.jpgED5R6MvUUAIoCNE.jpgED5R6MuUEAAXDZT.jpg

A beszélgetés során több téma felmerült, kezdeti karrierjétől kezdve a jelenlegi munkálatokhoz. Tom többek között beszélt a Marvel Moziverzumon belül eltöltött idejéről: “Amint beléptem az egészbe, úgy éreztem, hogy otthon vagyok,” mondta. A Bosszúállók filmek teljes csapata olyan számára, mintha a családja lenne. Robert Downey Jr. a szárnyai alá vette, Chris Pratt pedig olyan számára, mint egy nagy testvér.

A panelen Tom elmondta, hogy bár korábban játszott színházban, 2010-ben megkapta a Billy Elliot musical főszerepét, sokáig nem volt benne biztos, hogy a showbiznisz az ő útja. Majd miután együtt játszott Naomi Watts-al a 2012-ben megjelent A lehetetlen című filmben, megfontolta a színészi karriert. “Akkoriban jöttem rá, hogy a megélhetésemért is csinálhatnám ezt.”

Miután megkapta Pókember szerepét, az élete teljesen megváltozott. “El kellett döntenem, hogy milyen ember is szeretnék lenni. Úgy döntöttem, hogy egy rendes ember szeretnék lenni.

Szóba került Tom jótékonysági munkája is, kedvencünk a gyerekkórházakban tett látogatásairól mesélt. “Már az első alkalommal láttam az azonnali hatását a látogatásomnak a gyerekeken és a szülőkön. Ez egy kicsiny módja annak, hogy nagy változást érhess el.” A Brothers Trust is szóba került, ezzel kapcsolatban pedig Tom megemlítette, hogy egy rövid dokumentum film is helyet fog foglalni a hamarosan megjelenő Pókember: Idegenben DVD extrái között, melyet testvére, Harry filmezett.

Ha kíváncsiak vagytok a teljes panelre, itt megnézhetitek azt:

augusztus
27
2019

Múlt hétvégén került megrendezésre a 3 napos Keystone Comic Con Philadelphiában. Tom augusztus 25-én volt hivatalos a rajongói rendezvényre, melyet a Pennsylvania Convention Centerben rendeztek meg. A panelen Tom eddigi tapasztalatai, jövője Pókemberként, valamint néhány vicces kulisszák mögötti történet elmesélésére került sor. A galériába 60+ HQ képet töltöttem fel, valamint lejjebb összefoglaltam mi is hangzott el a beszélgetés során.

14~50.jpg29~31.jpg56~14.jpg61~10.jpg

Az első Tomhoz intézett kérdés a Sony-Marvel féle szétválásra vonatkozott, melyre Tom szinte ugyanazt nyilatkozta mint amit a Disney D23 Expo-n hallhattunk tőle. Kedvencünk újabban megerősítette, hogy továbbra is ő marad Pókember, majd megköszönte a Marvelnek amiért az megváltoztatta az életét és valóra váltotta az álmát, majd a Sonynak mondott köszönetet amiért tovább élheti ezt az álmot.

Read full post

augusztus
25
2019

Jelenleg is zajlik a 2019-es D23 Expo Kaliforniában, melyen a Disney következő projektjei kerülnek terítékre. Augusztus 24-én Tom is részt vett a Disney által rendezett eseményen legújabb animációs filmjének, az Onward népszerűsítése végett. A filmhez kaptunk egy új still képet és egy posztert is. Tom mellett Chris Pratt, Dan Scanlon (rendező), Kori Rae (producer) és Julia Louis-Dreyfus tette tiszteletét a panelen. Az eseményen készült képeket, valamint az új stillt és posztert lejjebb a kisképekre kattinva megleshetitek az oldal galériájában.

ECwab-rUcAUCq_j.jpgECwacIrUcAAXHCt.jpg
1_28129.jpg2_28129.jpg
1~98.jpg2~97.jpg4~86.jpg

De az események sora nem ért itt véget. Hosszú csend után maga Kevin Feige és Tom is megerősítette a Sony és a Marvel szétválásáról szóló híreket. Az Entertainment Weekly-nek adott interjúban kedvencünk a következőket nyilatkozta:

5 nagyszerű filmet készítettünk. 5 nagyszerű éven vagyunk túl. Életem legszebb része volt ez. De ki tudja mit tartogat még a jövő? Annyit biztosra tudok, hogy továbbra is én fogom játszani  Pókembert és továbbra is nagyszerűen fogom érezni magam. Fantasztikus lesz, bárhogyan is folytassuk a továbbiakban. Pókember jövője ugyan másabb, de ugyanolyan fantasztikus lesz mint az eddigiek, és megtaláljuk a módját hogy még fantasztikusabb legyen.

Kevin Feige ezen felül elmondta, hogy nagyon hálás amiért 5 film készülhetett Pókemberrel a Marvel Moziverzumon belül. Ezzel egy olyan álom vált valóra, amiről sose gondolta volna, hogy megvalósul. Tudták, hogy véges idő áll a rendelkezésükre, de sikerült elmondani azt a történetet, amelyet el szerettek volna.

Személy szerint nagyon sajnálom a Marvel és a Sony szétválását, de továbbra is kíváncsi vagyok, milyen irányt vesz fel innen Pókember története.

július
15
2019

A 2019-es Forma-1-es idény 10. versenyét rendezték meg az elmúlt hétvégén az Egyesült Királyságban. Tom jelenleg szabadidejét tölti, így volt ideje kilátogatni Silverstonba július 13-án, szombaton. Kedvencünk a Mercedes istállóhoz látogatott el, ahol volt alkalma találkozni Lewis Hamilton-al is. Az eseményről 7 db HQ kép került fel az oldal galériájába, valamint Tom személyes képeket is megosztott a rajongóival Instagram oldalán, ezeket szintúgy lentebb a kisképekre kattintva elérhetitek.

2~91.jpg4~79.jpg6~71.jpg1~92.jpg
1~94.jpg3~93.jpg6~73.jpg8~62.jpg
július
08
2019

A Pókember: Idegenben sajtótúrájának utolsó állomása nem más volt, mint Szöul. Kedvencünk Jake Gyllenhaal társaságában utazott Dél-Korea fővárosába, ahol június 30 és július 1-je között promótálták közös filmjüket. A 2 nap megjelenései és eseményeiről készült képeket már meg is találhatjátok az oldal galériájában, lentebb a kisképekre kattintva elérhetitek őket.

16~41.jpg29~28.jpg28~28.jpg94~6.jpg
1~90.jpg9~58.jpg23~37.jpg8~60.jpg
8~61.jpg20~41.jpg22~39.jpg15~45.jpg